Diesel

 


YouTube csatornámon találhattok néhány random videót mindennapjainkról: Kattints ide!


Diesel

Született: 2018. március 19. 
Ivar: kan
Így néz ki: 58 cm marmagas, 30 kg, zömök, csupa izom barna pettyes
Amit imádok benne: megfelelési kényszeres irányomban, nem zabál fel, mindent belead abba, amit csinál, totál megbízható a gyerek mellett, a már ismert feladatokat bármiféle jutalom nélkül is azonnal, pontosan hajtja végre
Amitől falra mászok: néha agyatlanul próbálkozik új feladat tanulásakor mindennel, közben lila foltokat generálva rajtam

Diesel Spotty Memories a törzskönyves neve és jelenleg tenyészkan, noha eddig összesen egy alma volt, de nem is akarom túlzásba vinni. :) 

Diesel anyukáját 2015-ben még kölyökként láttam meg, a tenyésztővel ekkor már egy ideje beszélgettünk. Nagyon tetszett, de 2016-ban felnőttként volt az, hogy tudtam, tőle szeretnék majd egyszer kölyköt. Erre a kölyökre aztán két évet vártam, de alapvetően minden klappolt, tetszett a leendő apa, született 10 kölyök, ebből 3 barna szuka. Ja igen, eredetileg szukát akartam. De ahogy nőttek a kölykök nem fogott meg egyik szuka sem, egyre inkább Dieselt nézegettem, próbáltam magam meggyőzni, hogy a kanokkal semmi baj nincs, jellemre a tökéletes kölyök volt, motiválható, magabiztos, felfedező, domináns de emberközpontú, higgadt de robbanékony. A lehető legjobb döntés volt őt választani. :) 

Eredetileg az volt a tervem, hogy obedience versenyekre készítem fel, ám az élet úgy hozta, hogy 7 hónappal később megszületett a kisfiam, és nem tudtunk továbbra rendszeresen kutyasuliba járni felkészülni. Sajnálom, mert tényleg hozta amit vártam, de ami késik nem múlik. Viszont jelenleg szánhúzósportokban éljük ki magunkat (canicross, bikejöring) amellett, hogy itthon természetesen engedelmesezek vele. Eljárunk coursingre, agárpályára is, ezt is nagyon élvezi.

Nagyon apportos, nagyon meg akar nekem felelni mindenben, nagyon csodakutya. :)



FCI kiállítási eredmények:
Champion of Hungary

Kattints ide az eddigi kiállítási eredményeinkért!



Megjegyzések