Gazdi véééégre mindenből levizsgázott ügyesen, nagy nehezen átvészeltük ezt a három hetet, és minden visszatért a régi kerékvágásba. Másfél órás séták ki az erdőbe, mezőre, le a tóhoz vagy a Dunához. Nemsokára előveszem a bringát is, most, hogy nincs olyan meleg.
Nehéz összeszednem a gondolataimat, hogy mik történtek itt. Voltunk például párom szüleinél újra, de az akkori kánikula miatt a hűsölésé volt a főszerep. Nem volt lopható tök, szüretelni való szőlő vagy fáról leehető cseresznye, szóval Molly jobbára a füvet legelészte, napozott, vagy szundizott az árnyékban.
Egy hétre rá lementünk balatoni nyaralónkba, nagymamámmal, Bodzával, a border collieval és Mollyval. A két kutya nagyon egymásra talált, végig szájkaratéztak, futkároztak. A kicsi tanult a nagytól, a nagy meg együtt rosszalkodott a kicsivel. Többek közt ástak egy vagy fél méter mély gödröt a kertbe, hűsölés céljából:
 |
| A saras pofi és a feje mögött jobbra látható gödör összefügg. ;) |
 |
| Hűsölés, mellső lábakkal a gödörben fekve, Bodza asszisztálásával. |
 |
| A gödör másnap. |
 |
| Sajnálom, hogy ez a kép ilyen homályos lett. Olyan mintha bunyó lenne, pedig csak játszanak. Bodza kiprovokálta a szájkaratét, Mollynak első nap nem sok nyugta volt a kis energiabombától. |
Voltunk lent sétálni a Balaton partján is. Mivel még nem volt főszezon, kevesen voltak, senki nem szólt ránk, és a kutyák tudtak úszni is. Molly legalábbis. Bodza most találkozott először a vízzel, és hullámzott is, de úszott egy keveset ő is. Sajnos másnap kiderült, hogy begyulladt az egyik füle, úgyhogy antibiotikum-kúrára lett ítélve. A víz egyébként abszolút "fürödhető", langyos volt és én is jókat úsztam, egyik este Mollyval együtt. Remélem lesz alkalmunk júliusban is, amikor több ember lesz a parton. Egyes lejáróknál van kint kutya bevitelét tiltó tábla, de volt, ahol nincsen, így ezt ki lehetett "játszani" és egyébként is meg van a véleményem arról, hogy mi mindentől lesz koszos a víz, és a kutyaúsztatás nincs a listámon.
 |
| Molly védjegye, a szív alakú folt a nyakán. :) |
 |
| Bodza vizesen, de száradófélben. |
 |
| Molly vizesen. |
Sétáltunk a naplementében is, és meg kell hogy mondjam, nagyon fotogén a két kutya és a sok futkározáson, úszáson kívül fotózgattam is. Hagytam Mollyt vadkacsára vadászni, erről videó is készült, hamarosan felkerül a blogba az is.
 |
| Akinek eddig nem volt tiszta, hogy hol van a szív alakú folt, hát tessék. :) |
 |
| Két kutyát nem is olyan egyszerű sétáltatni, főleg, hogy az egyik folyton rástartol a vízre... |
Nem lehet dalmata mellett unatkozni, itt az új szerzemény, a teniszlabda:
 |
| Molly rettenetesen nyugodt kutya. Egyszer sem kapott oda. |
 |
| Egy élesebb kép a szájkaratéről. |
 |
| De szent a béke, együtt rágják ugyanazt a botot. :) |
Volt lopnivaló cseresznye is:
Hamarosan jelentkezem a többi videóval.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése