Tordasi jótékonysági futóverseny

Idén Oli miatt nem neveztem a Medve-kupára (két egymás utáni napot logisztikázni egy 5 hónapossal nehézkes). Helyette viszont ma délelőtt a szomszéd falu jótékonysági futóversenyére mentem, 13 km terepre, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy Diesel szokja a tömeget, mert HDR-en ágyban elfáradt eléggé. Hát jó nagy meglepetésre még díjaztak is, harmadikok lettünk - valószínűleg kevés induló volt, de meglepett, mert írtam nekik, hogy nem számítok díjazásra, hisz kutyával futok. :) (Sajnos az órát elfelejtettem az elején elindítani, így pont egy lassabb szakasz nincs beleszámolva)
Diesel: elképesztően ügyes, végig húzott, kivéve ha bele kellett sétáljak emelkedőkbe. Nem zavarta, hogy innen-onnan megsimogatják, szuperül viselkedett, nagyon büszke vagyok rá. Remélem a 13 km nem probléma, látszólag simán bírta, és útközben megálltam vele egy kis magántónál és a pataknál is inni, illetve a patakba bele is ment nagy unszolásra... amúgy ment volna tovább, nehogy lemaradjunk. Ja és keni-vágja az irányokat.
Ami engem illet: bárcsak eljutnék végre oda, hogy felfelé is fussak VÉGIG, még ha lassabb tempóban is. :) Viszont a végén úgy éreztem lenne kedvem még néhány km-t futni, ami nagy előrelépés, mert amúgy 6-7 kilikre szokott idő jutni a tempóm miatt (haza kell érni a babához), tehát többet edzeni nem nagyon tudok egyelőre. Sokan mondták, hogy így könnyű, de igazuk van, könnyebb. Néhányan kérdezték, hogy nem fájdul-e meg a derekam. Néhányan megdicsérték a kutyát, hogy így tudja az irányokat meg egyébként is milyen jól bírja. Összességében egy nagyon pozitív élmény volt a verseny, és a célnak abszolút megfelelt, az elején még szagolt mindenkit, Di de mivel most nem tiltottam hamar kialudt ez a viselkedés. Ja és volt még egy vizsla is :)



Bronzérmes díjak :)

Megjegyzések