Semmit sem posztoltam nyáron, pedig nem voltunk teljesen tétlenek. Minden másnap (néha csak harmadnap) futottunk - követve a pulzuskontrollos edzéstervet, amiről már írtam a HDR Base kapcsán
itt - és emellett jártunk agárpályára, futópadozni és coursingre. Utóbbi eseményeket majd pótlom beszámolóügyileg.
Motivációként több versenyre is beneveztem az őszre, ezek közül az első a
Sportolj 6 lábon Egyesület által szervezett II. Ország Közepe Terepfutás volt Pusztavacson 2019.09.14-én.
 |
| Diesel borzalmasan hanyagul ül XD |
4+ hónap pulzuskontroll után először kötöttem be őket együtt, így a tempóban Diesel játszott oroszlánszerepet, Molly csak kocogott mellette, pont mint amikor először futottam velük így télen. A végén Diesel még ment volna, Molly viszont percekig hempergett a magas fűben... :D
A pálya klassz volt. Sík, de homok is, sár is, fű is, javarészt erdei, néha szántó melletti útvonal. Szerintem nagyon jól szervezett verseny volt, abszolút segítőkész és rugalmas csapat és bőséges befutócsomag! (Az érem feláras volt, nevezéskor kellett jelezni, hogy kérek-e, de a többi cucc a képen a befutó csomag része.)
 |
| A befutócsomag |
A szülés óta egyébként ez lett a leggyorsabb 5 kilim, de azért már nagyon várom, hogy közelebb legyünk az 5perc/km tempóhoz, mint a 6-hoz. Sose voltam gyors futó, szóval szerintem konkrétan életem egyik leggyorsabb "majdnem 5 kilométere volt" (átlagtempó 5:49 perc/km) :D Az a durva, hogy ekkora átlagpulzus mellett nem kellett bele sétáljak...
 |
| Molly itt még lendületben |
 |
| Nem sokkal a rajt után. Az első kilométert 5:15 alatt tettük meg - ez magamhoz képest gyors :) |
 |
| Hercegkisasszony mindig tudja melyik irányba kell pózolni XD |
27:27 lett a hivatalos időnk, a hivatalos sorrend alapján 10. helyen végeztünk a 48-ból, de ez nem annyira mérvadó számomra, mert sokaknak nem lett nettó idejük, nem futottak át a kapun. Na meg az, hogy hányadikként végzek amúgy is eléggé függ a mezőnytől.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése