Mikulás Kupa - Ballószög 2019

(SCROLL FOR ENGLISH)

Előre szólok, hogy ez most szokatlanul hosszú bejegyzés lesz :)
Hétvégén végre részt vettem életem első hivatalos canicross versenyén az ÉSZKSK szervezésében.
Egész évben tologattam magam előtt a dolgot, sakkoztam az idővel, hogy más kutyás eseményekre elmehessek a fél éves kisfiam mellől, de ne menjek el mindig, mert azért otthon fontosabb feladatom van most. :)

Amikor kiírták az idei Mikulás-kupa időpontját, akkor tudtam ezt most meg kell oldanom valahogy. És jött az elvetemült ötlet, hogy ha már megyek, akkor kipróbálom végre a bikejöringet is.

A futás részével jól álltam, május óta edzek tudatosan (bár a június lényegében kimaradt), de a biciklit tavasszal kb. 4x vettem elő, így ősszel igyekeztem többet menni, de a borzalmas talajviszonyok ezt nem igazán engedték, és bringaszállító híján más helyszínre sem mentem el. Viszont mivel Diesel nagyon élte, ezért úgy voltam vele, hogy menjünk és próbáljuk ki. Eredetileg kétkutyás bikejöringre neveztem, de Molly amilyen lelkesen futott tavasszal, most ősszel olyan lankadtan vontatta magát Diesellel, szóval beláttam, hogy nem lesz időnk felkészülni 6 km-es távra vele, és átneveztem magunkat az egykutyás kategóriába.

Balról: Berci - Reni bikejöring, Tony - Reni canicross társa és Diesel

Eljött a várva várt december 7. Az első nap. Én még verseny előtt sose izgultam ennyire. Kilopóztam a gyerek mellől felszerelni a vonóhorgos bringaszállítót az egyhetes autómra, felraktam a kerót, és a többi rutinszerű reggeli teendő után vittem a gyereket a mamahotelbe, mivel nevezéskor még nem esett le, hogy munkanap lesz a szombat.

Útközben aztán kétszer elbőgtem magam, hogy tiszta hülye vagyok, minek kellett nekem ez, a kutya el fog fáradni, én el fogok esni az első kanyarban a homokon, talán még a lábamat is eltöröm. Sose voltam nagy bringás, nem is túlzottan megfelelő erre a sportra a cuccom, nehéz a váza, akadva vált, bedurran a combom és nem bírok majd futni. Szerencsére vittem egy csomag zsepit. Hogy ne legyen unalmas, a gyomorideg az emésztőrendszeremre is megtette a hatását...

A röhej, hogy nem is a dobogóért mentem, sőt tudtam, hogy piszok erős a mezőny és meg se fogom közelíteni a pódiumot. Mégis úgy izgultam, mint ahogy a diplomavédésen sem.

Odaértem sikeresen, és szerencsére egy időben Reniékkel, szóval rögtön volt lelki támaszom, és "agyam", aki tudta merre menjünk rajtszámot átvenni, stb. (Pedig Reni sem volt még ezen a helyszínen.) Közben átvettem a rendelt Musher cuccokat is, mert egykutyás bikejöring száram még nem volt. Rengeteg ismerős arccal találkoztam, meg szóba elegyedtem új emberekkel is, úgyhogy kicsit megfeledkeztem az izgulásról, és eltelt a két óra, eljött a rajtidőm.

Hát miután felszereltem a kutyát, melegítettem és felültem a bicóra újra a torkomban dobogott a szívem, de már nem akartam kihátrálni, csak izgultam, hogy legyek elég segítség a kutyának. Nem tudom kik beszéltek hozzám a rajtnál, és csak azt tudtam megjegyezni, hogy mit jeleznek a piros táblák. Gyönyörűen elrajtoltunk, bevettük az első kanyart, és utolértük az előttünk rajtolókat, és elkövettem a legnagyobb hibát amit egy kezdő elkövethet. Balról akartuk őket kerülni (totál lehúzódtak jobbra, mert a akitát hívta a természet), de Diesel az utolsó utáni pillanatban észrevette hogy kakit kell szagolni és átment jobbra, így a szár a csaj bringája mögött ment keresztbe. Azonnal fékeztem, de így is rántottam rajta egyet. Nem győztem szabadkozni, és utólag is elnézést, köszi, hogy ilyen lazán vetted és a lényeg, hogy senkinek nem lett baja, senki nem borult. Sokkal sokkal nagyobb helyet kellett volna hagyjak és sokkal erélyesebben kellett volna Dieselt továbbküldenem - falusi kutya lévén kevés alkalmunk van szocira, és mindenkivel játszani akar, mindenkit meg akar szagolni, viszont ez versenyen nem szerencsés.

Rajtunk

Túljutva ezen a szerencsétlen helyzeten, sokkal sokkal óvatosabb voltam, ketten vagy hárman előztek minket de már a mögöttünk induló férfi FCI kategória asszem. Nem tudom pontosan. Inkább lassítva lehúzódtam, egyszer meg is álltam. Dolgoznunk kell azon, hogy futás közben ne akarjon Diesel ismerkedni, de ezen dolgozni csak versenyszituban lehet, legyen az éles verseny vagy edzés.

Kb a 3. kilinél amúgy leesett, hogy miért van ilyen piszok nehéz dolgom és miért izzadok vért, hogy tekerjem a biciklit: elfelejtettem felfújni a kereket. Erre jön az, hogy minimális az edzettségem e téren, és hogy ráadásul nedves homokon ment szinte végig a pálya szóval még süppedt is bele valamilyen szinten. Na utóbbiak persze edzettebb combokkal nem okoztak volna valószínűleg ekkora gondot, de minden energiám arra ment el, hogy tekerjem a lapos gumit, hogy ne Dieselen legyen az összes súly, aki amúgy végig húzott - vontatott a pályán, elképesztően büszke vagyok rá. 6 km nem kevés, itthon mi 4 km távon edzettünk max, a talajviszonyok miatt, igaz az a 4 legalább dimbes-dombos volt.

Kép: Almafoto, Kandikó Judit

Kép: Haris Regina

Beértünk, a hivatalos időnk 20:46 lett, az órám szerint 6.15 km volt. Miután ostoroztam magam a hülye kerekek miatt - amit amúgy a férjem erős ajánlása ellenére sem fújtam fel már pénteken, előre... - már izgalom nélkül vártam, hogy holnap vajon mennyit javítunk ezen jobb gumikkal. Amúgy a miheztartás végett: 2 bar volt a gumikban 3.5 helyett. Vagy inkább 3 helyett, hiszen a túl kemény meg jobban süllyedt volna. Reálisan nézve amúgy 18 perc környékén kellett volna legyünk, szóval úgy se kerültünk volna sokkal előrébb a mezőnyben (12-13 perc körülieket tekertek a dobogósok, Reni majdnem 17 perccel lett 5. Gratulálok itt is :D ).

Kb. 40 percem volt ezután a canicross rajtig, Reni segített lesétáltatni Dieselt, közben felraktam a bringát a kocsira, aztán kutyát be a kocsiba pihenni, én meg nyújtottam a combjaimat. A kemény tekerés ellenére is úgy éreztem, hogy mire eljött a canicross rajt, az izmaim készen álltak rá, nem tűntek fáradtnak. Közben amúgy kb. 15 percet levezettem/melegítettem kocogással meg dinamikus feladatokkal, majd felszerelve a kutyát ismét rajthoz álltunk.

Hárman rajtoltunk egyszerre, de tudtam hogy a másik két lány sokkal gyorsabb lesz nálam, ismertem a tempójukat, szóval hamar ott is hagytak, attól függetlenül, hogy elképesztő gyorsasággal robbantunk ki mi is magamhoz képest, Diesel hatalmas lendülettel ment. Mivel mi indítottuk a női mezőnyt, ezért tudtam, hogy engem innen csak előzni fognak, én nem tudok majd lefutni senkit. Koris Edi kb. le is hagyott még az első kili előtt, pedig percekkel később indult, és nem sokkal később Blanka is elrobogott mellettem (mindketten 20 perc alatti idővel futották le a 6.1 kilit, űridő...). Ja hozzá kell tegyem, hogy Dieselt hiába sétáltattam előtte, nem kakilt, az első kanyar után kellett neki, pont ahol előtte az akita, dehát ez benne van sajnos, fél perc biztos elment ezzel, ha nem több.

Na de én nem nyerni jöttem, hanem jobbat futni magamnál. 6 hete a HKR Lombhullató futásán Diesellel 5:32-es kiliket futottunk kicsit kevesebb, mint 6 kilin. Ennél akartam jobbat menni. A második kilinél hallottam csak hogy pittyen az óra, és azt hittem az még az első kili volt csak - ránéztem 5:05 perc/km átlag, de el is szontyolodtam, mert ez HKR-en 4:54 volt. Eszembe se jutott, hogy a kakilás vitte az időt, szóval inkább úgy döntöttem nem nézek többet az órára csak megyek mint a gép.

A 3. kili után viszont Diesel teljesen leeresztett. Nyilván elfáradt, nyilván túl sokat vártam tőle. Lapos kerekű bringa vontatása után 6 km lelkes futást egy ingergazdag környezetben. Szóval éppencsak feszülő pórázzal szedtem mögötte a lábamat, ahogy csak bírtam és közben minden lélegzetvételre bíztattam őt, hogy nincs sok hátra, tartson ki, de két kilit teljesen önerőből futottam le (utólag látom, hogy 5:45 alatti ezrek lettek :) ). Az utolsó kilire aztán felélénkült, akkor előztek meg minket pont és feljebb kapcsolt Diesel is, bár nem olyan lendülettel ment, mint a pálya első felén, de azért segített, sokat segített, egészen a cél előtt kb. 40 méterig, ott én nyomtam egy lazább sprintet, de ő már nem gyorsult hozzám, laza száron értünk be.

Kép: Almafoto, Kandikó Judit

Az órát megállítottam, de csak nyújtás után néztem rá, és irtó boldog lettem tőle 5:26 perc/km, úgy hogy két kilit saját erőből futottam le. A Strava levonta a kakilós időt is, úgy 5:20 lett volna.
Első napon a hivatalos időm 33:16 lett. Az elmúlt hetekben az álmom az volt, hogy körülményektől függetlenül érjünk be 35 perc alatt. Ezt túlteljesítettük, és egyéni csúcsot döntöttünk. :)

Canicross után minden nevezőnek járt ebéd: töltött káposzta. Nagyon jól esett, és a süti is irtó finom volt. Megvan a varázsa az ÉSZKSK rendezvényeknek. Megvan a kemény mag, de mindenki közvetlen, kedves, segítőkész. Itt nem az van, hogy úristen melyik kutyán van sárga szalag, hol lépek épp fel nem szedett kutyapiszokba. Itt nem egy ember vagy a tömegben, hanem inkább része vagy a csapatnak. Nehéz megfogalmazni, de abszolút megtetszett, és talán jobban is várom most a Medve-kupát mint a HDR Baset, hiába mozgat meg utóbbi nagyobb tömeget. :)

Mivel a canicrossban már látszott, hogy Diesel lemerült, szétesett a figyelme, szaglászni, ismerkedni akart hajtás helyett, ezért rá kellett jöjjek, hogy sok volt neki ez a 12 km. Ugyan a HDR Wildot végighúzta, ahogy a tavaszi 13 kilis jótékonysági terepfutást is, most mégis más körülmények voltak. Főleg, hogy az első 6 km sokkal nagyobb sebesség, mint azt tőlem megszokhatta futáson, és nagyobb tömeget kellett segítenie/húznia, nagyobb ellenállással. Tudtam, hogy a biciklibe beleadott mindent, és az ő érdekében úgy döntöttem, hogy vasárnap csak canicrossban állunk rajthoz.

Hazafelé kétszer meggondoltam magam, de arra jutottam, hogy nem megcsinálni akarom, hanem jól csinálni. :)

Vasárnap reggel sokkal nyugodtabb voltam, de sokkal fáradtabb is. Éjszaka abszolút nem aludtam jól a gyerek miatt, reggel 6-kor ébredtem, de visszaaludni már nem bírtam. Bringával most nem kellett bajlódjak, szóval végül elindultam időben és tankolás meg reggeli után meg is érkeztem Ballószögre.

Mivel nem kellett bikejöringen indulnom, meg már ismertem a terepet, ma sokkal több időt szántam a nézelődésre. Konkrétan megkönnyeztem, hogy a fogatos kutyák mennyire menni akarnak. Vissza kell őket fogni, hogy csak időben rajtoljon a versenyző, mert a fék biztos nem lenne elég. Elképesztő, hogy mennyi munka és edzés van egy-egy fogat mögött. Le a kalappal.

Később Reninek segítettem elrajtolni bringával, meg bevártam a célban, kb. azonos időt mentek mint első nap. Közben ahogy lelkiekben készültem melegíteni canicrossra, és kezdtem újra izgulni, megkértek ismerősök, hogy segítsek rajtolni kétkutyás bikejöringen is délben.

Ahogy elrajtoltak, mentem melegíteni - amire szűk 10 percem maradt így, kutyát melegíteni - elvégeztetni a nagydolgot, ami nem sikerült persze. 12:36-kor rajtoltam két olyan lánnyal, akikkel másodpercek választottak el az első nap alapján. Azon izgultam leginkább, hogy ne haladjunk végig egy csomóban, mert akkor Diesel játszani akar majd és nem dolgozni. Hát ehhez képest hamar otthagytam őket, függetlenül attól, hogy Dieselre pontosan ugyanott jött rá a kakilhatnék, ahol előző nap. Amikor tovább indultunk már beértek minket a később rajtolók, de így is hamar elléptünk. Éreztem Dieselen, hogy sokkal kevésbé húz, mint szombaton, de azért beleadja amit bír. Később fogyott el a távon, úgy kb. az 5. kilire, de ekkor el is kezdtek előzgetni jócskán a később rajtolók, és mindenkihez oda akart menni. Futottam ahogy bírtam, de míg előző nap önerőből 5:45 alatti ezreket mentem, vasárnapra éppencsak 6:00 alatt sikerült maradni, viszont csak egy kilométerre hagyott magamra, mert a végén ismét feljebb kapcsolt, kivéve az utolsó pártíz méternyi sprintre, ami a lelkemnek tett jót, az izmaimnak annyira nem, és az időnkön se sokat dobott már.

Nem azt mondom, hogy fájtak az izmaim vasárnap, viszont nehéznek, fáradtnak éreztem őket. Nem volt bennem több. Melegebb is volt, kb. 6 fokkal. Ha Dieselben lett volna több, akkor javítottunk volna a szombatin, így 33:34 lett, 18 másodpercet rontottunk. De ő is fáradt, érzem. Nem szoktam bekötni edzésen, mert az elmúlt időszakban más célom volt - a saját állóképességem növelése, ezen változtatni fogok. Kedve lett volna húzni, láttam rajta, néha belefeszült, de aztán visszanézett rám, hogy ez most nem megy. Én meg bíztattam, és mentem ahogy bírtam. Még így is jobb időm lett, mint 6 hete a HKR-en, szóval mindkét nap jobbat futottam az eddigi legjobb időmhöz képest.

Vasárnap
Kép: Haris Regina

Míg szombaton határtalanul boldog voltam, vasárnap picit csalódtam. Rá kellett jöjjek, hogy sem mentálisan, sem fizikálisan nem tartok ott, hogy kétnapos versenyen kiadjam magamból a maximumot és kihozzam a kutyából is a legjobbat. Nagyon tanulságos volt a hétvége. Tudom, hogy min fogok változtatni, és itt az idő, hogy reálisan kitűzzem maga elé a céljaimat, most, hogy már imádok futni, és nem csak azért megyek, mert jobb akarok lenni, hanem mert szeretem ezzel tölteni az időmet. Diesel szempontjából pedig eljött az idő a (csoportos) canicross edzéseknek, és a bicikli elé bekötött idő/táv növelésének. :) Illetve itt az ideje annak is, hogy ne 70 kilós nőszemélyt kelljen vonszolnia egy 28 kilós izomdalmatának. ;)

22 nevező közül 16-an futottunk mindkét nap. A 11. helyre volt elég a teljesítményünk, szombathoz képest egyet léptünk előrébb. Csak szombatiak közül egy lány volt gyorsabb, csak vasárnap pedig senki, viszont hárman el se jöttek. Itt megnézhetitek az eredménylistát.

Tanulságos volt, tapasztalatszerzés volt, de sikerélmény is volt. Sose voltam még ilyen gyors. :) Várom a Medve-kupát, ami rövidebb táv lesz, és bízom benne, hogy sikerül elérnem, de legalább megközelítsem azt a tempót azon a távon, ami a pulzuskontrollos edzéstervezés előtt álomidőnek tűnt, szám szerint az ötperceseket. :D Viszonyításképpen a Mikulás-kupa női győztese háromperceseket fut. Nem hiszem, hogy nekem az reális cél lenne, de az ötperces ezrek számomra egy eddig teljesen elérhetetlen célnak tűntek, most viszont hiszem, hogy sikerülni fog.

Kellett a fáradt csoportkép vasárnap :)

(ENGLISH)

I'm warning you this is the longest post I've ever written, you may want to get some snacks first :)

Last weekend, I finally participated in the first official canicross competition of my life organized by ÉSZKSK. I've been delaying it all year, buying time for other dog related events but not being away from home too much, because I have a more important role at home now being a mom of a toddler.

When the date for this year's Santa Claus Cup was announced, I knew I had to be there. And the crazy idea was that if I was going, I'd finally try bikejöring, too.

I was prepared for running, since May I have been exercising consciously (except for June), but my bike I rode 4 times total in spring so in autumn I tried to go more, but the terrible terrain conditions didn't really allow it, and I didn't go to any other place because of lack of proper transportation means. But since Diesel was loving it, I wanted to race and give it a try. Originally, I applied for bikejöring with two dogs, but as much as Molly loved it and ran enthusiastically in spring, she basically just pulled herself with Diesel in the autumn, so I realised that we wouldn't have time to prepare for the 6km race with her and changed to the one-dog category.

Finally the long-awaited 7th December arrived. I have never been this nervous before a race. I quickly went out while my child still had been asleep to install the tow hitch bike carrier on my one-week-old car, put the bike on and then took my boy to the granny hotel (I forgot that Saturday would be a work day and due to that my husband would not be able to babysit).

On the way I had been twice overwhelmed by the fact that I was a fool, what was I doing there, two runs would be too much for Diesel, I would fall and literally break a leg on the sandy route before the first bend. I have never been a talented cyclist, my bike is not a decent one for this, the frame is heavy, the switch sometimes gets stuck, my thighs aren't strong enough and I wouldn't be able to run with my weary muscles. Luckily I had a bunch of tissues with me. To make things even better, the stress also attacked my digestive system ...

The joke is that I didn't go to win, I knew the competition was bloody strong and I wouldn't even fall near the podium. Still I was more afraid than I'd been on my final exam.

I arrived at about the same time Reni did so I instantly had mental support. I also bought some mushing equipment I needed. I talked to a lot of friends and I met some new people, too, so I slowly eased up while the two hours until my start time passed.

After I got the bike and the dog ready, did some warm up for the both of us there were butterflies in my stomach again. This time I had no intention of quitting, I was just excited and I hoped I would be enough help to Diesel. I don't remember who explained the signs to me at the start but I remembered how the bends are signed and that was it. Our start was beautiful and strong, we took the first bend flawlessy. Then I made the stupidest mistake a beginner could. The girl that started before us stopped because her dog took a poo break on the right side of the road. I wanted to take over on the left side but Diesel decided in the very last minute that he had to check the Akita girl and went on the right. I braked instantly but we still jerked her bike. Luckily she was easy-going and no one got hurt. I should have left much bigger space next time and I should have told my dog harsher to move forward when taking over. We're living in the countryside and he doesn't have much possibility to play with other dogs so he wants to play with and sniff everyone on track which is not okay.

Getting over this disastrous situation I had been very careful afterwards. About three guys (another category) took over us and I decided to slow down - even stop on the side of the road and wait for them to pass. We will be working on this on group trainings.

After 3 kilometers I realised why I had to push so hard to be able to move forward: I forgot to inflate the tires. In addition I'm not really trained to cycle and the track was wet and sandy all the way so the wheels sank into the soil. The latter would have been fine had I been training more but I put all my effort into rolling the flat tires so that Diesel had less weight to pull. I am incredibly proud of him, he was helping all the way, he put in his all. 6k is a fairly big distance, we'd been training for 4k due to lack of routes to choose from, but at least the 4k was hilly.

We finished with a time of 20:46 and according to my watch the track was 6.15 km in length. After scolding myself for the flat tires - which I didn't inflate on Friday in spite of my husband's recommendation... I was finally calmly looking forward to next day's results with good tires - I was waiting to see how much we'll improve with proper tires. Just to be specific: my tires were at 2 bars whereas the recommended pressure is 3.5 (maybe 3 with the wet sand). Realistically our time should have been around 18 minutes so we'd still have been among the slow competitors. (The winner times were around 12 minutes, Reni was 5th with 17 minutes).

I had 40 minutes until my canicross start time. Reni helped with Diesel while I put the bike back on the rack and then I stretched. Despite the hard. cycling my thighs fel alright,  the muscles didn't feel tired and I felt ready to run. By the way I did a 15 minute warm-up with jogging and dynamic exercises. I suited Diesel up then went to the start area.

On the first day 3 women started together every minute. I knew the other two girls' speed so I knew they'll pace off soon and they did, even though our starting speed was over the roof for us (my watch estimated 3 min/km). Diesel was galopping lively. As our trio (or sextet :P) was the first to run I knew everyone would be taking over, I would not be fast enough to overtake. The fastest runner (Koris Edina) soon came and went and then Blanka (silver medal the next day) followed quickly - they ran the track in under 20 minutes which is unbelievable. Oh, I must add that even though I was walking Diesel beforehand so he would finally poop he didn't. No, he had to wait right until after the first bend  and went right to the exact same place the Akita left it's dinner. Of course this can happen sometimes, but still it was a 30 second stop at least.

But I didn't go to win. I went to beat myself from 6 weeks ago where I set a PR of 5:32min/km on an almost 6k long track. I wanted to be better this time. I only heard my watch beep at the end of the second km and I thought it was still the first, and it showed 5:05. I got pretty upset about it because 6 weeks ago the 1st km was 4:54. It didn't even occur to me that now Diesel had to stop for a poop plus that this was actually our 2nd km. So I decided not to check my watch again and just run like a machine.

Unexpectedly though Diesel slowed down after 3 kms. Obviously he got tired, obviously I expected way too much of him. I wanted an enthusiastically ran 6km after pulling my heavy, flat tired bike for 6 kms in a place that was full of new scents and dogs. Now I had to run as fast as I could with a barely stretched leash and with every breath I was encouraging him, reassuring him that there's not much left, do his best, but for 2 kms I didn't have much help from him and still ran both kilometers in under 5:45 :) ... For the last kilometer when some guys caught up from the next racing category (veteran men) he started pulling again as much as he could. Not as strong as before but still much help for me. We reached the finish line with a 40 meters sprint where he didn't speed up with me, the leash was loose.

I stopped my watch at the finish line but I only checked the results after stretching and I was happer than ever: 5:26 min/km - poo break and 2 kms running on my own included. Strava calculated our net pace (without stopping for poo) 5:20min/km.
My official result for the first day is 33:16. I was hoping for under 35 minutes regardless of anything unexpected and we overdid that and beat set a new PR.

After everyone finished we were invited to a traditional Hungarian lunch - cabbage roll. I was really hungry by then so it tasted delicious and the cookies were tasty, too. ÉSZKSK events have their own magic - there is an "inner circle" but you don't feel left out, they are friendly, helpful and open. You don't feel lost in the crowd, you feel like part of it which makes them a bit more special to me than Hard Dog Race - which is awesome in its own way.

As I had to realise that 12k had been too much for Diesel - his attention was waning, he started sniffing around and playing with passing dogs. Normally 12k of canicross would be fine but here the first 6k was bikejöring where he had to pull harder and go faster. I knew he put all his effort into the bikejöring round so to help him I decided that we would only race in canicross on Sunday.

On my way home I made up my mind twice but eventually I decided I didn't just want to do it, I wanted to do it well. :)

On Sunday I felt somewhat calmer but a lot more tired. I hadn't been sleeping well because of my child, woke up at 6 but I couldn't go back to sleep after that. This day I didn't have to set up the bike so I went straight to Ballószög.

I had more time for looking around because I did not have to get ready for bikejöring. I watched the dog carts start their races and almost cried. Those dogs are so eager to run, they have to hold them back not to start too early. Brakes wouldn't even do it, there were helpers holding each dog by their collar. There's an incredible amount of preparing and training behind this. Hats off.

Later on I helped Reni at the start and waited for her and Berci at the finish line - their race time was more or less the same as on Saturday. Then I was preparing for my warm-up but some friends asked me to help them start their two-dog powered bike rides.

As soon as they took off, I started my 10-minute, too short warm-up, then did Diesel's warm-up, put his harness on and went for a walk so he would actually poop before the run today but I had no luck. My start was at 12:36 together with 2 girls who ran a few seconds quicker than us on Saturday. I was pretty nervous about having to run together on the whole course because if they were too close Diesel would have wanted to play instead of pulling. Quite unexpectedly I left them behind very soon even with Diesel stopping to poop at the exact same spot as yesterday and the girls that started after us were already on our tail (Reni and Tony included) when he finished and we continued our run.
We left everyone behind but I felt that Diesel wasn't pulling as hard as the day before but he was doing his best. He slowed down after 5 kms when some guys started to take over and Diesel wanted to play with every dog again. I was running as hard as I could - but while on Saturday that meant 5:45min/km, on Sunday I was barely below 6 min/km but I only had to keep it up for one kilometer because Diesel sped up for the last km - except for the last few meters where I sprinted but he did not really help there.

I am not saying my muscles were hurting on Sunday but they felt heavy and tired. There wasn't more to me that day. The temperature was also about 6 degrees Celsius higher than the day before. If Diesel had any more energy then we could have beaten our new PR, but he couldn't do more either, so we were 18 seconds slower in total than the day before. I could feel that he was tired. I never do canicross on training because lately I've had a completely different goal (building my stamina) - I will change that now for sure. I could see he was enthusiastic and pumped up, he wanted to help me, but when he sped up he was checking back on me constantly as if showing that he is trying his best but this is all he's got now. I was encouraging him and tried to keep up as best as I could. And on both days I did better than 6 weeks ago on the charity run (where we set the previous PR).

Meanwhile I was incredibly happy with my result on Saturday, I was a little disappointed on Sunday. I had to realise that I am mentally not ready and physically not strong enough to race and to help my dog do his best on two consecutive days. The weekend was a very instructive experience. I know what I'm going to change in my preparation and it's time to set my goals realistically, now that I love running and I do not just run because I want to be better, but because I like to spend my time doing it. As for Diesel, the time has come for canicross training (in a group) and increasing the time / distance mushing the bike. :) And it's time for him not to pull a 70-kg-heavy female with his 28 kilos of muscle. ;)

Out of 22 applicants there were 16 contestants who'd run on both days. I finished 11th. On Saturday we were 12th but we improved. If I am counting the people who only raced on one day then I finished 12th out of 19. Here you can check the results.

It was instructive, it was an experience, but it was also a success. I've never been that fast. :) I'm looking forward to the "Bear's Cup" next year, which will be a shorter distance, and I hope to at least get closer to the pace that seemed like a dream time before heart rate training, five minutes per kilometer. : D By comparison, the women's winner of the Santa's Cup runs three minute kilometers. I don't think that would be a realistic goal for me, but the five-minute thousands seemed to me like a completely unachievable goal, but now I think I will eventually get there.