Kéktúra: Aggtelek-Jósvafő

 2020. november 11. Hordozós túra, 6.5 km, hordozós tipegős :) 

Az elmúlt két nap után levezetésként egy nagyon rövid szakaszt választottam a Gömör-Tornai karszthegységben, Aggtelek és Jósvafő között sétáltunk kb. 6 km-t.

Olivér Aggteleken fellépcsőzött a Baradla-tetőre segítség nélkül (nem hagyta, hogy segítsek), és a tetőn is sétált még velünk egész sokat, majd a vizes, csúszós sziklákkal teli részen rábeszéltem, hogy másszon a hátamra. Ide Zsófival és a kutyáival jöttünk, szóval négy kutya, három ember és a 28 hetes magzat volt a létszám. :) 

Nem végig a kéken mentünk, ugyanis kilátás reményében felmentünk a hegytetőre a kék háromszögön, ami aztán visszacsatlakozott a kékbe. Sajnos az időjárás ma nem volt túl kegyes, hol szemerkélt az eső, hol csak a köd rontotta a látási viszonyokat, ráadásul az elmúlt napokhoz képest hűvösebb is volt, de alapvetően jó idő volt a túrázáshoz. Ettől függetlenül a hegytetőn nem várt minket kilátás vagy mi mentünk el mellette, mert ködbe burkolózott, ezt nem tudom.

Ruta lába nagyon jól bírta a mai napot, talán mert kevesebbet futkosott a többi kutyával, mint a Bükkben. Molly ma sokat volt pórázon mert folyton eltűnt szem elől a kanyargós úton. A kék háromszög útvonala lassan haladósabb, mert oda kell figyelni a sziklákra, viszont a sima kék útvonal ismét jól járható, jól futható volt. A telefonok néha áttévedtek szlovák hálózatra, közel a határ. Elhatároztuk, hogy ha legközelebb gyerek nélkül van pár órám, akkor a Jósvafő-Bódvaszilas szakaszt lefutjuk. :) Hát ez leghamarabb jövő ősszel lesz, addigra Ruta lába is bírni fogja. :) 

És akkor jöjjenek a képek, videók ömlesztve. :) 



Csoportkép a gyerekekről Aggtelken, úton a Baradla-tetőre



Kilátás a barlang bejárata felett

Még mindig jön lábon a hegytető felé, de itt még jó volt az út

Félúton egy dalmata csoportkép... tornasor? :D
Sajnálom, hogy nem sütött a nap, gyönyörű színes volt az erdő, sárgás-vörösesbarna szőnyeggel végig.


Megjegyzések