Szombaton (2022. január 29.) lényegében elmentem az erdőbe kutyát sétáltatni, viszont a szintkülönbség miatt talán lehet túrának csúfolni ezt az 5 km-es sétát. 🙂.
10 kgs gyerekkel a hátamon pedig különösen éreztem a combizmokat felfelé, ráadásul gyönyörű és érdekes helyeken jártunk, úgyhogy jövök a túraleírással. (Oli most az apjával volt más programon)
A kiindulási pont Mátrakeresztes volt, ahol van egy kisebb kialakított parkoló, de most a befagyott vízesés annyi turistát vonzott, hogy nem volt hely, így picit lejjebb álltam meg, az út melletti fagyott földes részen álltam meg.
Bár az út tőlünk alig 30 perc, nagyon örültem amikor kiszálltunk a kocsiból, ugyanis Diesel tőle nem megszokott módon elgázosított mindent. 😀
Persze miután kiszállt beszaladt a legközelebbi bokorba és utána megkönnyebbülten indult útnak. 😂
A piros kereszten indultunk az Alsó-vízesés felé, ami a rendes parkolótól kb. 4-500 méterre található. Rengetegen voltak épp, úgyhogy nem másztam le, úgy döntöttem, hogy a túra végén visszakanyarodok inkább. Helyette rögtön a barlang jelzésen letértem jobbra és megnéztem a Vidróczki barlangot. Kialakulása és története igen érdekes, a Természetjáró honlapon elolvashatjátok ide kattintva. A Mátra vulkanikus vidékére nem jellemzőek a barlangok, és bár Vidróczki mátrai betyárként maradt meg a köztudatban, mátrai bujdosása rövid volt, élete nagy részét a Bükk hegységben töltötte.
A barlang bejáratához vezető utolsó pár méter négykézláb lemászós sziklalépcső, elég meredek, hordozóval érdekes kihívás volt (mert hordozóval egyenesen kell tartani a hátat, másképp a gyereknek kényelmetlen, nyomod a hasát a hátaddal), de tulajdonképpen biztonságos, csak figyelni kell.
Aki túrabottal jár, annak inkább javaslom a barlang másik oldalán kitaposott jelzetlen ösvényt, ami avarral borított sziklás, keskeny meredek. Én ott inkább felfelé mentem, lefelé bot nélkül nem akartam elcsúszni.
Itt a barlangnál is volt egy kisebb csapat egyébként, szombati enyhe idő lévén mondjuk nincs mit csodálkozni, bár ha a Mátrában ennyien járnak, akkor a Budapesthez közelebb eső kirándulóhelyeken valószínűleg tumultus van... Mindenesetre igyekeztem olyankor videózni meg olyan irányban ahol nem volt senki, mert ez a heppem. 😀
Ezután tettem egy újabb letérőt a piros háromszögön a Lyukas kőhöz, ahol szintén van egy mini vízesés illetve ha feljebb másztam volna - de nem másztam hordozóstul a jeges vízesésen fel - akkor láttam volna a lyukas sziklát / sziklakaput amiről beteszek egy nem saját képet a blogra. (Mondjuk a háromszög jelzés érdekes, mert nem vezet fel csúcsra).
| Kis vízesés a Lyukas kőnél |
| Lyukas-kő avagy Sziklakapu (forrás: Turaotletek.hu) |
Itt egy jelzetlen ösvényen felmentem vissza a piros kereszt jelzésre amit egészen a pirosig követtem. Útközben volt egy nagyon szuper tisztás a hegyoldalban, ahonnan szépen rá lehetett látni a környező hegyekre illetve egy pici szakasz ahonnan a Cserhát felé nyílt kisebb kilátás. A panorámás rét után egyébként egy párt leszámítva senkivel nem találkoztam, az érdeklődése a turistáknak a vízesésekig terjedt csak.
| Kilátópont a piros kereszt jelzésen (mióta kan kutyám van, nem akadok fenn a rúzs témán, ti hogy vagytok ezzel? 😂) |
| Szintén kilátópont, széles látószöggel fotózva :) |
A tisztás előtti szakasz egyébként igen meredek, a hegyoldalban vezet egy keskeny ösvényen a jelzés, mellette "szakadék", meredek hegyoldal, tehát például a 3 éves fiammal én itt azért igencsak aggódtam volna, ha a saját lábán akar jönni.
A piroson lefelé pár kisebb fenyves egészen magashegyi hangulatba hozott, de egyébként széles erdészeti út volt majdnem végig visszafelé.
| Fenyvessel körülvett erdészeti úton vezet a piros jelzés |
A végén visszamentem az Alsó-vízesést közelebbről is megcsodálni (bár még ekkor is voltak de legalább nem ötvenen), így lett kereken 5 km a séta +250/-250 méter szintkülönbséggel. 🤗
| Alsó-vízesés |
Dieselt imádom, első szóra visszajön mindig, eleve becsekkol állandóan és a videón is látható a távolság amire maximum elengedem, ezt tartja is mindig. Kérésre meg jön mellettem. Két kutyással is találkoztunk, a kan törpe tacsival nagyon jót játszottak, a border collieval semlegesen elmentek egymás mellett.
Zárásként: nagyon örülnék, ha aki ezt a bejegyzést olvassa, és tud olyan útvonalat a Mátrában ami háromévesnek is könnyen járható, akkor megosztaná velem. :) Amit keresek: szélesebb erdészeti utakon vagy ösvényen de nem meredek oldalban vezető, max 6 km távolság, max 200 méter szintkülönbség. Ez a Mátrában szinte lehetetlennek tűnik, nekem is kb 2 ilyen útvonalam van eddig, de aki régebb óta járja a környéket és tud ilyet, írjon. Köszi! 😍
Megjegyzések
Megjegyzés küldése